2009. szeptember 27., vasárnap

György Eszter megbeszélés-összefoglalója:

"Eddig annyit tudunk, hogy november 6-án pénteken a Hunyadi téren
szerveznénk a programokat és mivel ez a nap piacnap, ezért
elkezdhetnénk reggel, amikor a kofák, vásárlók, utca népe jelen van.

- A Kincsünk a piac - Hunyadi téri civil csoport többek között
performance-okkal, lekvárfőzéssel, gyerekprogrammal, a piacosokkal
(köztük hajléktalanok bolhapaica) való direkt kapcsolatteremtéssel
tudnának hozzájárulni az eseményhez (bocsánat Réka, hogy a nevetekben
írok, csak gondoltam mindenkinek jó, ha valamilyen formában leírjuk az
eddigi ötleteket).

- az MKE intermédiás diákjai előzetesen felmérést, kérdőíveket,
esetleg videóinterjúkat készítenének, demokrácia/piac témában, ezeket
a helyszínen ki lehetne tenni, a videófilmek valamilyen kivetítőn
mehetnének, így jobban felkeltik a járókelők figyelmét.
Az "antimédia" csoport ingyen árusítana műtárgyakat, ezt nagyon jól
bele lehetne illeszteni a piac kontextusába.

- az Omnibuszos projekt résztvevői közül Johannes Stüttgen tartana
pénteken előadást, ő egyébként Beuys "főtanítványa". Felmerült, hogy
az előadást kiemelhetnénk az egyetemi környezetből és esetleg
valamilyen alternatív helyszínt keresnénk neki (Gödör Klub, Tűzraktér,
hajléktalanszálló - eddig ilyenek jutottak eszünkbe). A németekkel
mindenesetre egyeztetni fogunk, hogy ők az előadáson kívül hogyan
akarnak részt venni a projektben. Az is felmerült, hogy az eddigi
helyszíneken átélt tapasztalataikról beszélgessünk, összehasonlítva a
magyarországi társadalmi problémákat a máshol érzékeltekkel.

Az egész nap arra a koncepcióra épülne, hogy a lokális, legkisebb
részből, nevezetesen a piacból, koncentrikus körökön keresztül
eljussunk a tágabb, általános kérdésekig, közelebb jutva az
omnibusz-projekt néhol utópisztikusnak ható gondolataihoz.


Természetesen a leírtak csak kezdetleges gondolatok,
nyugodtan lehet rajtuk változtatni bármit. És mindenképpen szükség
lesz majd még személyes egyeztetésre is, a civilek és az intermédiások
közreműködésével."


A péntekre meghirdetett intermédiás hallgatói egyeztetést elhalasztottuk, mivel túl sokan jelezték, hogy nem tudnának részt venni.
Vmikor a hét elején ezt bepótoljuk, a fejleményekről természetesen beszámolok.

A megbeszélésen elfelejtettem megemlíteni:
egy barátom jelezte, h érdeklődik a dolog iránt és ha sikerül megszerveznie, akár egy kisebb csapatnyi pázmányos bölcsészhallgató is részt venne. Ha jól értettem, elsősorban újságírói szempontból közelítenék a dolgot, azt hiszem az előzetes kérdőíves-videóinterjús történetbe is bevonhatnánk őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése